2015. április 6., hétfő

Új blog: Kötelék [Larry Stylinson]

Sziasztok!
Régen jártam erre felé. Hogy vagytok? Ma válaszoltam az utolsó fejezethez érkezett hozzászólásokra. Cool Girls és Becca Juhas is írta, hogy ha lesz új blogom, akkor tegyem ki. Mivel nem nagyon tudom, hogy még mit kéne ide írnom, ezért beillesztem nektek ide a fülszöveget és a linket és remélem, hogy olvasni fogjátok.:)

- - - - - - - - - - - - -

Harry Styles tökéletes. Nem iszik, nem használ drogokat és mindig betartja a szabályokat. A családja mindenben támogatja őt, s apja nyomdokaiba lépve segít az embereken.
Louis Tomlinson boldogan éli az életét. A sikeres motor-versenyző cím mellett még a város leggyönyörűbb nője is az övé. Sorra alázza le ellenfeleit és a kupákhoz adott pénz is bővel elég ahhoz, hogy el tudja magát tartani.
De mi lesz akkor, ha egy nap mégsem ő nyer? Hiszen ő nem tökéletes. Néha ő is eleshet. Bár ez az esés nem éppen véletlen volt... Mi fog akkor történni, ha ez a két fiú egy szerencsétlenség miatt találkozik? És ha egyszer csak... szerelmesek lesznek egymásba?


- - - - - - - - - - - - -

Nos, mit szóltok? Remélem, nem tűnik sablonosnak, bár ma már annyi történet van a világon, hogy őszintén szólva lehetetlen küldetés (legalábbis számomra) valami újat kitalálni. Ezért, ha mégis sablonosnak számít, akkor reménykedjetek abban, hogy kihozunk belőle valami nem-sablonosat. (Ez nem tudom, mennyire volt értelmes.... xD)

Egyébként hogy telik/telt a szünet? Meglocsoltak titeket, ugye? Nehogy nekem elhervadjatok itt... Oké, azt hiszem, kicsit nagyon idegesítő vagyok, szóval elbúcsúzok annak a reményében, hogy olvasni fogjátok a Köteléket, amit én és Hayley Blackwood(aka BFF) írunk.

Danielle Cobbler xx

2015. március 12., csütörtök

34. szösszenet: Finálé

K E D V E S   O L V A S Ó K !
   Nos, ide is elérkeztünk. Az Angel – Tiltott szerelem című blog mától kirakhatja a  befejezett feliratot. Hát nem... különös? Nekem az. Ez a második blogom, amit befejeztem. Igaz, nem én írtam, de elhihetitek, a fordítással is lehet néha szenvedni. 
   Igazából, most fogalmam nincs, mit is írjak, így inkább még majd valamikor a hétvégén, vagy a jövőhéten teszek ki egy utolsó bejegyzést, amiben HIVATALOSAN is elbúcsúzom a történettől, s elmondom, hogy, s mint lesz a továbbiakban. :')

Jó olvasást kívánok!

Danielle Cobbler
xXx

Finálé

Keményen csapkodtam a szárnyaimmal az esőbe, hogy utolérjem Zayn-t.
– Nem tudod megakadályozni a véget, Harry! – kiáltotta, mikor hátrafordította a fejét. Egy szempillantás múlva a sötét angyal széttárta a tenyereit és egy kisebb tűzgolyót küldött felém. Kitértem előle, de egy kis időre elvesztettem az irányítást a szárnyaim fölött és csak nehezen tudtam azt visszaszerezni.
– Senki sem állhat Louis és én közém, Zayn! – ordítottam vissza, és éles kristályokat küldtem felé. Hangos mennydörgés szakított ki minket a koncentrálásból, s az ég megnyílt.
– Ne! Nem, nem, nem, nem... Megtalálták! – kiáltottam fel kétségbeesetten. De hogyan? Az emberem! Louis... Mi fog történni ezek után?
– Úgy néz ki, az Angyalok Fejedelme rájött a mocskos kis titkotokra – nevetett rám gúnyosan, aztán sötét füstöt küldött felém. Elvesztettem az irányítást a repülés felett és úgy éreztem, már csak pillanatok választanak el attól, hogy megfulladjak az égéstermékben. Aztán a következő percben már zuhantam. Zuhantam le a hegyek felé.
– Sok sikert a hősködési kísérletedhez, Harry! – üvöltötte Zayn, majd elrepült. Hihetetlen gyorsan száguldoztam lefelé, aztán a földre estem egy hatalmas puffanással együtt. Szörnyű volt hallani a hangot, ahogy a saját szárnyaim összezúzódik.
– Ahh! – kiáltottam a fájdalomtól. Nem tudtam mozogni. Olyan volt, mintha a testem darabokra tört volna. Felnéztem az égre, de amit megláttam, az lesokkolt. Az Angyalok Fejedelme felénk tartott! – Ne..! – nyögtem gyötrelmesen.
Éreztem, hogy a vér száguldozik az ereimben, egyenesen a törött szárnyaim felé. A vihar egyre csak erősödött, s a semmiből egyszer csak lángok csaptak fel, amik mintha meg sem érezték volna az esőt, haladtak át a hegyeken, hatalmas pusztítást hagyva maguk mögött. Ugyan még nem értek el hozzám, de egyre csak közeledtek.
Mit fogok csinálni?
– A földi életnek soha nem lehetett volna kellemesnek lennie számodra, Harry – kiáltotta Josh az égről. Éneklés. Valami a fejemben azt javasolta, énekeljek, és hát, ki vagyok én, hogy ellenkezzek?
Valami nagyon töprengek. A tüdőm megtelik, majd kiürül. Kitölti az izzó vágy. Tudom, hogy szörnyű. Eljött az időm... – énekeltem, s pár pillanat múlva a szárnyaim újra olyanok lettek – hacsak nem jobbak –, mint újkorukban. Felrepültem a felhők közé, még épp időben, mielőtt a lángok elértek volna engem is. Körülnéztem, s a szememmel Josh-t és a Fejedelem többi tagját kerestem, de úgy tűnt, ők már elmentek.
A vihar hirtelen megszűnt, s csendbe borult az éjszaka. Halálos csendbe.
– Meglepetés! – suttogta egy rémisztő hang a hátam mögött. Megfordultam, s Zayn-t láttam meg, Lou-val a karjaiban. Szerelmem gyönyörű kékségei most a boldogság helyett a félelmet tükrözték.
„Segíts!” – tátogta nekem hangtalanul, miközben könnyek cikáztak le gyönyörű arcán.
– Ne merészeld bántani őt, Zayn, vagy esküszöm...
Mielőtt befejezhettem volna a fenyegetésemet, az Angyalok Fejedelme belém fojtotta a szavakat. Nem tűntek valami vidámnak.
– Louis? – kérdezte Josh sokkosan.
– Én nem tudom... – sírta szerelmem.
– De, de igen, te... te vagy a rég nem látott hercege az angyaloknak – kiáltotta a Fejedelem egyik tagja. Rég nem látott angyal herceg?!
– Nem, ő nem az, fogd már be – morogta Zayn, s jól láthatóan szorosabbra fogta Louis-t.
– Add át őt..! – ordítottam, s a sötét angyal felé indultam. Hátrébb araszolt.
– Szóval Louis-t akarod? Hát akkor kapd el! – nevetett fel betegesen, s kiejtette szerelmemet a karjaiból. Minden angyal felsikoltott.
– Louis! – kiáltottam utána.
– Harry segíts! – nyögte ki a szavakat elkeseredetten, ahogy fejjel lefelé száguldozott a mély víz felé. Olyan gyorsan mentem utána, amennyire csak tudtam, de éppen mikor már meg tudtam volna fogni a kezét, belecsapódott a vízbe.
– A herceg! – rikácsolták a Fejedelem tagjai, miközben én Lou után vetettem magamat. Láttam Louis mozdulatlan testét egyre mélyebbre és mélyebbre merülni, s én úsztam ahogyan csak tudtam. Végre odaértem hozzá és magamhoz húztam. Mielőtt felúszhattam volna, egy hatalmas robbanást hallottam, s a víz eltolódott. Azonnal elindultam a felszínre, de ott nem volt senki sem.
Zayn eltűnt.
Az Angyalok Fejedelme eltűnt.
A hegyek eltűntek.
Minden eltűnt.
Lenéztem Lous-ra.
– Louis..? – suttogtam. Nem kaptam választ. Nem mozgott. Ráfektettem a fejemet a mellkasára, hogy halljam a szívverését, de a saját, kétségbeesett zihálásomon kívül semmit nem érzékeltem.
Louis is elment.
– Szerelmem, kérlek gyere vissza hozzám! Te vagy az iránytű a hajómhoz. Én vagyok az „hoppá” a te „helló”-dhoz. Kérlek, könyörgöm neked, ne halj meg! Ne hagyj el! – zokogtam.
Minden olyan csöndes volt. Túl csendes.
– Ne engedj el... mert belefáradtam már az egyedüllétbe – énekeltem, abban reménykedve, hogy ez valamit segíthet. Bármiben. De nem történt semmi.
– Mondtam, hogy itt lent nem végződhet jól az életed, Harry – hallottam meg egyszer csak a hátam mögött egy hangot. Niall volt az. Lassan megfordultam, nem tudtam kontrollálni a könnyeimet, így pár lecsordult az arcomon. Közelebb vontam magamhoz Louis-t.
Az első alkalom, mikor szeretkeztünk... az volt az utolsó is.
Az első alkalom, amikor együtt repültünk... szintén az utolsó volt.
Az első szerelmem...
Lassan a tetoválások, amik Louis-n és rajtam voltak, kezdtek eltűnni.
– Minden megsemmisül Harry. Nincsenek emberek, növények, állatok... nincs semmi – mondta nekem Niall.
– Miért nem tudtam megmenteni?! A fenébe is! – ordítottam teljesen kikelve magamból.
– Te vagy az egyik legerősebb angyal a világon, tudom. Ha énekelsz, csodákra vagy képes. Ha nem volt elég erőd ahhoz, hogy megments őt, az csak egy okból származhatott...
– Mi lenne az? – kérdeztem. Nem tudtam levenni a szemeimet Louis halott testéről, ami még mindig gyönyörű volt.
– Terhes vagy – jelentette ki Niall nyersen.
– Hogy mi?!
– Amikor egy angyal terhes, minden energiájukat elszívja a babájuk – magyarázta.
– De hiszen én... férfi vagyok.
– Néhány férfi angyal is teherbe eshet.
Még tovább akartam volna kérdezősködni, hogy ez ugyan hogyan lehetséges, amikor Louis eltűnt a karomból, Niall és én pedig elteleportálódtunk.

***

A Mennyország?
Miért vagyunk itt?
És egyáltalán... hogyan kerültünk ide?
Várjunk csak egy percet...
Ez az a hely, amit álmomban láttam!
– Hol vagyunk? – kérdezte idegesen Niall.
– A herceg területén – válaszolta valaki a hátunk mögül. Josh. Mindketten felé fordultunk.
– De hogyan? – faggattam, még mindig sírva. Louis elment, így számomra már nincs értelme élni.
– Louis herceg valahogyan visszajött hozzánk, s titeket is ide hívott – válaszolt Josh.
Louis herceg... visszajött?
– Úgy érted, hogy Louis él?!
Egyszer csak egy rúgást éreztem a hasamban. Felkiáltottam, s a pocakomra simítottam a kezemet. Niall aggodalmasan rám nézett, és az egyik kezét a hátamra vezette.
– Hol van ő? Látni akarom... – motyogtam erőtlenül.
– Harry... – szólított meg egy ismerős, angyali hang. Abba az irányba fordultam, amerről jött, a látvány pedig, ami fogadott elképesztően gyönyörű volt.
– Louis! – sipítottam boldogan, s összeszedtem magamat. Hozzáfutottam és hirtelen késztetést éreztem arra, hogy a testünk eggyé váljon, hogy belé tudjak olvadni, így örökké ölelve őt.
– Hát... kiderült, hogy én vagyok az angyalok uralkodója – suttogta vidáman, aztán megcsókolt. Pár pillantás múlva elhúzódtam tőle, mivel tisztában voltam vele, hogy Josh és Niall figyel minket.
– Kiderült, hogy terhes vagyok – válaszoltam ugyan olyan hangnemben, ahogyan ő.
– Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak a nőknek lehet gyerekük.
Elmosolyodtam.
– Hé, Harry... vess egy pillantást a karodra! – tanácsolta Niall. Tettem egy apró lépést hátrébb, hogy meg tudjam nézni, mi lehetett az, ami miatt Niall közbe szólt a beszélgetésünkbe, miután kiderült, életem szerelme nem hogy nem halott, hanem a hercegem is. Feketével jelent meg rajta egy szám. „17”.
– Louis, mi a te számod? – kérdeztem meg azonnal. Szerelmem lenézett a karomra, majd vissza rám. Egy széles mosoly jelent meg az arcán.
– 17 – válaszolt.
– Ez csodálatos... – suttogtam majd ki csattanva az örömtől.
– Ne aggódj, Niall! Valahogyan valami jó veled is fog történni – jelentette be Josh. Louis és én megfordultunk, hogy mi is hallhassuk, hogyan is gondolta ezt. – Liam! Gyere be!
– Liam? Ő itt van? Mi a száma? – sikítozott Niall izgatottan.
– A tizennégyes – válaszolta az illető, miközben egykori legjobb barátomhoz sétált.
– Az enyém is! – ugrált örömében a szőke angyal. Liam-hez szaladt és megcsókolta.
Valahogyan minden a helyére került.
– Nem tudod véletlenül, hogy mi lett Zayn-nel? – kérdeztem hirtelen.
– Zayn? Ő még mindig valahol Oblivion Forest-ben van valahol – felelte Liam.
– És ott is fog maradni – suttogta Louis a fülembe kedvesen. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt a tüdőmből.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB
Én megszültem a mi gyönyörű és egészséges angyal ikreinket, Niall pedig terhes lett Liam-től. A szülés az angyalok számára nem volt olyan bonyolult, mint az embereknek. Csak egy utolsó rúgást éreztem a hasamban, mielőtt pár vakító fénysugár megjelent volna, s a csodálatos gyermekeink csak úgy megjelentek.
– Mi lesz a nevük? – kérdeztem szerelmemet, miközben le sem bírtam venni a tekintetem a lányomról és a fiamról.
– A kis hercegünké legyen Vince. És a mi hercegnőnké pedig...
– Vanessa – suttogtam, mire Louis bólintott, s egy szerelmes csókkal ajándékozott meg. – Vince és Vanessa Tomlinson... Tökéletes.

2015. március 7., szombat

33. szösszenet: Maradj távol!

K E D V E S   O L V A S Ó K !
Bocsánat, amiért háromnegyed órát késtem! De csak ma jutottam el odáig, hogy
megnézzem a Brit Awards-ot, aztán valahogyan rákattintottam az összes 
1D koncertre Japánban, amiket persze végig is hallgattam...
Esküszöm nektek, nincs jobb dolog éjszaka, a sötétben fordítani egy 
Larry ficet, miközben a fülhallgatómban ordít a No Control.
Egyszer próbáljátok ki!
 Danielle Cobbler
xXx

Maradj távol!
Az erdőben a levegő hideg volt, az égbolt már nem is látszott boldognak, sötét kék volt, már majdnem fekete. Nekem pedig halvány csillámlásom sem volt arról, hogyan juthatnék haza... 
– Bassza meg – szitkozódtam magamban, angyalokhoz cseppet sem méltóan, mikor egy óriási széllöket majdnem felborított. Egyszer csak lépteket hallottam magam mögül, az ijesztő erdő felől. Lassan arra felé fordítottam a fejemet és amikor megláttam, ki is az, elkerekedtek a szemeim a döbbenettől. 
– Nocsak, ki van itt... – szólt komoran, aztán egy lépést tett előre, pont úgy, hogy a fény rávetődjön, ezzel felfedve magát. Dermedten meredtem magam elé, s eszembe jutott minden, amit Liam mondott nekem. 

*** 

Oblivion Forest? Még soha nem hallottam erről a helyről ezelőtt. 
– Ez nem veszélyes, ugye? – kérdeztem, követve Liam-et a vízen. 
– Attól függ, merre jársz és mikor – válaszolta egyszerűen. 
– És mikor számít ez a hely veszélyesnek? 
– Amikor ő itt van... 
– Ki az az „ő”? – kérdeztem ijedten. Liam válasza rendesen rám ijesztett. 
– A veszélyes angyal, aki ott leselkedik. 
Veszélyes angyal? 
– Van itt egy veszélyes angyal? – kérdeztem úszás közben. 
– Igen. Ezért is voltam legutóbb olyan meglepett, amikor megláttam, hogy angyal vagy. Egyszer már találkoztam az egyik gonosszal. 
– Várj... több is van belőlük? 
– Igen. 
– Elmondanád nekem, hogyan néz ki ez a veszélyes angyal, kérek? 
Liam vett egy mély lélegzetet. 
– Hát, ez a fiú... nem lehet megtéveszteni őket. Gyönyörű, bevallom és a szárnyai... először lágy színű, szinte már csalogató, de ne hagyd magadat becsapni! Nem biztonságos a közelében lenni... tapasztalatból tudom – magyarázta. 
– Tapasztalat..? 
– Hát, igen. Egy éve történhetett már, hogy egy napon úsztam az Oblivion Forest-hez és akkor megláttam őt egy emberrel. Vagyis... ő inkább angyal volt, aztán pedig... ember. 
– Hogyan..? 
– Először azt láttam, hogy leszállt az égből, a Mennyországból, feltételezem és egy angyalt tartott a kezeiben. Berepült az erőbe, letette az angyalt és használt valamilyen varázslatot, amivel kitörölte az emlékeit. Miután ezzel végzett, a szárnyai eltünedeztek. 
– Mi történt ezután? 
– A sötét angyal felkapta és elvitte valahová. Ezután soha többé nem láttam azt az embert, de a sötét angyal visszatér ide minden alkalommal. Csak bujkál... valószínűleg most is itt van valahol. 

***

Zayn volt a veszélyes angyal... 
– Maradj távol tőlem! – suttogtam. 
– Ne próbáld meg felvenni a harcot magával a sötétséggel, Harry. Semmi esélyed nincsen – válaszolt ridegen. Sötét aura vette körül őt és az ördögien ragyogó szárnyait. Elhátráltam tőle, mivel csak úgy sugárzott belőle a gonoszság, ami bevallom, megrémisztett, de ahogy mozdultam, ő azonnal követett. 
– Az életed nem fog véget érni ide lent, ezt biztosíthatom. De egyszer... egyszer még találkozni fogunk, és akkor majd megfizetsz a bűnödért – nevetett fel és egy önelégült mosoly jelent meg az arcán. 
– Minden egyes sejted gonosz, én... 
– Nem, Harry, a tieid azok. Csak még nem tudod, miért. De én igen, hiszen tudom – szakított félbe. 
– Mit tudsz? 
– Te vagy az ok... 
– Mégis milyen ok? 
– Az ok, amiért az emberiség véget ér. 
– NEM! Én nem vagyok olyan, mint te, Zayn! 
– Igazad van, nem vagy ilyen. Én sokkal jobb vagyok rossz fiúnak... 
– Ne merészelj Louis közelébe menni! – tört ki belőlem. 
– Te vagy az, akinek távol kellene maradnia tőle. Kellemetlen lenne, ha az Angyalok Fejedelme megtalálná a te szeretett emberedet – nevetett. 
– De ő nem ember... Ugye? – kérdeztem, bár szinte biztos voltam a válaszban. Zayn hunyorogva méregetett engem. Lehet, rossz ötlet volt feltenni ezt a kérdést. – Ő az angyal, akit elraboltál a Mennyországból, nem? 
– Szóval végül minden kiderült. De tudod mit, Harry? Már túl késő. 
Hirtelen minden megváltozott. Az ég villámokat szórt, ijesztően mennydörgött és úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna. 
– Sok szerencsét ahhoz, hogy odaérj Louis-hoz, mielőtt én tenném! – kacagott hangosan, aztán már ott sem volt. Vajon hogyan tudott nedves szárnyakkal repülni? 
Meg kell mentenem Lou-t, mielőtt Zayn tenne vele valamit! – gondoltam kétségbe esetten, miközben olyan keményen csapkodtam a szárnyaimmal, amennyire csak tudtam. 
A következő dolog, amit tudok, hogy olyan gyorsan repültem, mint életemben azelőtt soha sem. Hiszen a szerelmem veszélyeb volt...

________________________
Louis túl szexi ahhoz, hogy ember legyen.
Igazam van, vagy igazam van?

2015. március 5., csütörtök

32. szösszenet: Margarita

K E D V E S   O L V A S Ó K !
Tudom, tudom, lassan sportot űzök a késésből. Sajnálom, tényleg nem szeretem ezt én sem. Remélem, azért örültök az új résznek, amiben még mindig csak megemlítve van Lou, Liam-et lenyúlja valaki, Harry pedig ideges lesz egy bizonyos srác miatt... Na, eléggé izgi már? Nem? Sebaj, olvassátok csak! :D
Danielle Cobbler xx



Margarita
A pontszámok megálltak és... Vesztettem. Egy ponton múlt. Liam egy óriási vigyorral az arcán nézett vissza rám. Hitetlenkedve meredtem rá. Egy kibaszott pont.
– Mit szólnál inkább egy lassú tánchoz? – ajánlotta, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.
– Ez egy nagyon jó ötlet. Nem szeretnénk, ha Harry kis emberkéje rájönne erre, ugye? – jelentette ki egy ismerős hang a hátam mögött. Megfordultam, hogy szembe nézhessek vele.
– Niall! Mit csinálsz itt? – kérdeztem dühösen. Választ nem kaptam, mivel a szőke angyal Liam-et bámulta.
– Segíthetek? – érdeklődött sellő barátom.
– Öhm, nem... sajnálom – felelte Niall és újra nekem szentelte a figyelmét.
– Mit akarsz tőlem, Niall?! – fújtattam.
– Én ugyan semmit. Csak ide jöttem, hogy...
– Hogy engem nézz? – szakította félbe Liam egy önelégült mosollyal az arcán. Egy pillanatig elidőztem azon, hogy megnézzem magamnak a párost, de ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, itt bizony szikrák vannak a levegőben – és most nem a természetfeletti lények mágiájára gondolok.
– Inkább ti ketten lassúzzatok – mondtam, miközben Niall-re meredtem. Nem voltam féltékeny rá, hiszen én Louis-t szeretem, csak mérges, amiért ellopta az egyetlen barátomat. Elsétáltam tőlük, a bárpulthoz mentem és elfoglaltam az egyik ülőhelyet.
– Mit szeretne inni? – kérdezte a csapos... aki egy sárkány volt. Egy sárkány!
– Hűha... – motyogtam. Csak bámult rám, az ő különös arany-narancssárga tekintetével és várta a válaszomat. – Te... tényleg egy sárkány vagy? – tört ki belőlem ahelyett, hogy rendeltem volna. A srác nekidőlt a pénztárgépnek és rám vigyorgott.
– Igen, az – mondta, s, hogy bizonyítsa is, szándékosan tüzet lehelt.
– És ez le kéne, hogy nyűgözzön engem? – kérdeztem fáradtan.
– Igen – lehelte, füstöt püfögve felém. Flörtölt velem, ami kicsit sem tetszett. Ránéztem a névtáblájára az ingén, hogy megtudjam a nevét.
– Figyelj ide, Nick! Nekem van valakim, tehát kérlek, ne próbálj meg flörtölni velem!
– Oh, tényleg? Hát... fogadok, bármi is legyen ő, nem jobb egy sárkánynál – szólt gúnyosan, majd megragadta a felsőmet és közel rántott magához.
– Az én emberem ezerszer jobb a te tűz okádásodnál. Oh, és nagyon, nagyon sok mindent kell ahhoz tenned, hogy akár egy napon is említhessünk őt és téged – mondtam teljesen nyugodtan, aztán egy erősebb mozdulattal kiszabadultam a szorításából. – Most pedig, adj nekem egy margaritát! – folytattam, s közben a szárnyaim előugrottak mögöttem, vörösen izzva, nem is beszélve a gőzről, amit a testem bocsájtott ki. Nick haraggal bámult rám, majd elment elkészíteni az italomat. Később visszajött, én pedig megkaptam a margaritámat.
– Nem iszom ilyeneket, szóval várj egy kicsit, amíg kitalálom, hogyan kell használni – morogtam. Aztán fogtam a poharat, s a tartalmát Nick-re öntöttem. A döbbenettől meg sem bírt moccanni. Megérdemelte.
– Legyen szép estéd, te szánalomra méltó sárkány – mérgelődtem. Leugrottam a bárszékről és dühösen távoztam. A kijárat felé tartottam, mintha mi sem történt volna. Piros aura és ezüst sugarak vettek körül – avagy maga a düh. Leírhatatlanul ideges voltam.
– Remélem, belefulladsz Liam ondójába, Niall – kiáltottam még oda, majd kiléptem az épületből.

2015. március 2., hétfő

29.,30.,31. szösszenet: Insensible Oblivion

K E D V E S   O L V A S Ó K !
   Leírhatatlanul sajnálom, amiért ennyit késtem. Nem tudom, érdekel-e egyáltalán titeket az indoklásom, de a nagymamámnál voltam, akinél sajnos nincsen internet. :/
   Azért remélem, ki tudlak titeket engesztelni azzal, hogy most három részt hoztam egyben. Bár, ha most nem is haragudtok rám, a szösszenet végén egyenesen gyűlölni fogtok, ezt előre meg tudom jósolni. :D

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,
 Danielle Cobbler
VOLTAM, VAGYOK, LESZEK

Insensible Oblivion
– Még mindig sokat kell úsznunk, hogy odaérjünk, de azért már a közelben vagyunk – biztosított Liam.
– A szórakozóhely... mi a neve?
– Öntudatlan Felejtés – válaszolta.
Öntudatlan.
Felejtés.
Nem igazán értem.
– Miért ilyen furcsa?
– Nem tudom, de a klub csodálatos.
– Egyébként... hogy lehetséges az, hogy ez a szórakozóhely egy erdőben van?
– Ez egy jó kérdés, de sajnos a választ nem tudom – nevetett fel Liam, s én csatlakoztam hozzá. Szükségem van egy kis kikapcsolódásra. Liam azt mondta, nem lesz semmi baj és én bíztam a barátomban.
– Ennyi úszás egy kis szórakozásért... – mosolyodtam el és több erőt bevetve, megelőztem Liam-et.
– Hé, te nem tudod az utat. Én nekem kell elől mennem – kiáltott utánam barátom, a következő pillanatban pedig már csak a mellettem elúszó alakját láttam.
– Én nem tudok ilyen gyorsan úszni, neked van uszonyod – nevettem fel, miközben egy rózsaszín utat varázsoltam a vízbe. Liam nagyon gyors volt, így nem tehettem mást, mint hogy az összes erőmet bevetve jártassam karom, lábam. Mikor beértem, egy váratlan mozdulattal felugrottam a hátára.
– Te csaló! – kiáltott Liam kacagva.
– Na, elfáradtak a lábaim – védtem meg magamat, s jó erősen kapaszkodtam barátomba, hogy le ne essek.
– Gondoltam. Kár, hogy nem tudok repülni, az gyorsabb lenne.
– Mi lenne, ha legközelebb megengedném neked, hogy te szállj fel az én hátamra és akkor elviszlek egy körre. Na?
– Legközelebb? Abszolút – jelentette ki Liam boldogan.
– És mivel én jól tudok tájékozódni és a memóriám is kiváló, neked semmi mást nem kell majd tenned, csak élvezned az utazást – tettem hozzá mosolyogva.
– Jó hangzik!
– Mikor érünk oda, Liam sellő? – kérdeztem pár perc múlva.
– Hamarosan ott leszünk, Harry angyal, megígérem.
– Amíg odaérünk, készülj fel arra, hogy ez lesz életed egyik legjobb éjszakája!

- - - - - - - - - - - - - - - - - 30. fejezet - - - - - - - - - - - - - - - - -

Liam gyorsan úszott, a hátán velem. Nem sokára kezdtek megjelenni az első fák, aztán egyre több és több. Megérkeztünk.
– Üdvözöllek az Öntudatlan Felejtésben! – jelentette be Liam, mikor leszálltam a hátáról és kijöttem a vízből.
– Mi lett az uszonyoddal, Liam? – kérdeztem, miközben levettem az elázott ingemet és arra koncentráltam, hogy egy újat készítsek.
– Azonnal eltűnik, amikor kijövök a vízből és automatikusan valami ruha veszi át a helyét, szóval nem kell aggódnod – mondta nevetve.
– Hála az Égnek – ugrattam, aztán belebújtam az új felsőmbe.

***

Az éjszaka hamarosan megmutatta magát, a vakító holddal, a sötét éggel és a tündöklő csillagokkal együtt. Liam izgatottan mutatta az utat a szórakozóhelyig. Miközben sétáltunk különös érzés fogott hatalmába. Be kell valljam, nem volt valami kellemes. Úgy döntöttem, inkább mégiscsak figyelmen kívül hagyom és csak élvezem az estét. Végül megérkeztünk a klub bejártatához. Vettem egy nagy levegőt, aztán intettem a fejemmel Liam-nek, hogy felőlem mehetünk. Mikor beléptünk még csak nem is gondoltam arra, ezzel micsoda lavinát indítottam el...
– Öhm, nincs is kidobóember? – kérdeztem hangosan a harsogó zene miatt.
– Nem, itt nincs – kiabált vissza Liam.
Mindenféle fajok vonaglottak a táncparketten, élvezve a körülvevő tényezőket. A színes fények hangulatosan vetődtek ránk, meg úgy mindenre. Liam rám nézett, s nagyon úgy tűnt valamit mondani akart.
– Táncoljunk! – javasolta mosolyogva.
– Én... nem tudok táncolni – ismertem be szégyenkezve.
– Ugyan, semmi nehéz nincsen benne. Csak mozogj a zenére! Itt nincs olyan, hogy valaki jól, vagy rosszul csinál valamit – bíztatott.
– Oké – bólintottam.

- - - - - - - - - - - - - - - - - 31. fejezet - - - - - - - - - - - - - - - - -

A zene felgyorsult és én pedig, Liam utasításainak megfelelően, mozogni kezdtem rá. Először ugrottam egyet, aztán csak a lábaimat pakolgattam, de azt úgy, mint egy őrült. Meglepő módon passzolt a dallamokhoz, ami a hangszóróból jött. Liam egy önelégült mosollyal az arcán nézett engem, s kapcsolódott hozzám. Aztán a zene egy kicsit lelassult. Egy pillanat múlva visszaváltozott a ritmus. Az összes Pixie felsikított a teremben és boldogan fojtatták a megkezdett táncot, csillámot és szikrákat hullajtva a földre, a különböző fajokra, ránk.
– Hé, Harry, kövess engem! – kiáltott Liam. Izgatottan átfutottunk a táncparketten, hogy a hely másik oldalára érjünk. Közben megpróbáltam nem neki menni valakinek. Egy óriási képernyő kapott helyet a falon, s egy táncpad előtte. – A tévé fogja megmutatni, hogy mit csinálj, természetesen zenére. Az nyer, aki több pontot kap és ő dönti el, melyik dal legyen a következő – magyarázta Liam.
– Oh, klassz – azonnal felugrottam a padra, hogy aktiváljam a játékot. Liam csatlakozott hozzám és követtük a kissé bonyolult tánclépéseket, amiket a képernyő mutatott, a zene ritmusára. Úgy néztem, barátomnak sokkal könnyebben ment, mint nekem, de ez biztosan a jártassága miatt van. Azért én sem voltam olyan rossz. Arra összpontosítottam, hogy legyőzzem Liam-et, viszont egyszer csak a tánclépések megváltoztak.
– Ez nehéz! – kiáltottam.
A dalnak majdnem vége volt, nekünk pedig pontosan ugyanannyi pontszámunk volt. Az ütem felgyorsult, így nem volt mit tennünk, követnünk kellett.
Jobb lépés.
Ugrás jobbra.
Kereszt.
Forgás.
Jobb lépés, taps.
Bal lépés, taps.
Kéz kinyújt, guggolás.
Forgás.
Állj.
Mindketten lihegve fejeztük be a táncot, akárcsak egy őrült, mikor véget ért a dal. A képernyőn cikáztak a színek, miközben a gép számolta a pontjainkat.
– A vesztes a győztes ölében fog táncolni – figyelmeztetett Liam.
Hogy mi?
Nem akarok senkinek sem az ölében táncolni. Talán... talán csak Louis-éban, mivel ő a szerelmem, de ő most nincs itt...
– Rendben – egyeztem bele.
Várjunk csak... Mit tettem? Miért mondtam ezt? Kezdek túl bátor lenni...
– Rendben – erősítette meg Liam.
A képernyő felé fordultunk és néztük, ahogyan a számok lelassulnak, majd egyszer csak megállnak.

2015. február 24., kedd

28. szösszenet: Nincs visszaút

K E D V E S   O L V A S Ó K !
   Na, szerintetek ki volt az a nagyon ügyes, aki lebetegedett? Én, bizony. Most irigyelhettek, mivel sem a héten, sem a jövőhét elején nem kell iskolába mennem. (Dicsekvés letudva)
   A cím ne ijesszen meg benneteket, annyira azért nem vészes a fejezet, csak mást nem tudtam kitalálni, ezért ez lett... 
   Aztán még... van itt pár blog (természetesen mind Larry), ahová muszáj benéznetek: Shoot me one more time, The Secret... (igazából már nagyon régóta halogatom, hogy elolvasom majd ezt, de csak most jutott rá időm... de becsületességemre legyen mondva, amint végigolvasom, szinte mindegyik rész alá írni fogok!), Larry Stylinson Family (erre a gyöngyszemre igazából a kb. 2 perce találtam rá, de a körömfestős jelenet annyira édes volt, hogy úgy éreztem, muszáj kitennem), Stay With Me. Igen, azt hiszem, ennyi. Persze rajtuk kívül ott vannak még Becca, Dreamy Girl és Edina írása(i), csak úgy gondoltam, őket úgy is mindenki ismeri... :D (gondolom, csajok, nem bánjátok a reklámozást, de ha mégis, szóljatok! :p)
   Egyébként, mondtam már, hogy ti vagytok a legjobbak? 36 rendszeres olvasó, kommentek, és... el is hagytuk már a 10.000 oldalletöltést. Imádlak titeket. A hozzászólásokra pedig már elkezdtem válaszolgatni, de majd inkább holnap fojtatom...

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,
 Danielle Cobbler
VOLTAM, VAGYOK, LESZEK


Nincs visszaút

– Van itt egy veszélyes angyal? – kérdeztem úszás közben.
– Igen. Ezért is voltam legutóbb olyan meglepett, amikor megláttam, hogy angyal vagy. Egyszer már találkoztam az egyik gonosszal.
– Várj... több is van belőlük?
– Igen.
– Elmondanád nekem, hogyan néz ki ez a veszélyes angyal, kérek?
Liam vett egy mély lélegzetet.
– Hát, ez a fiú... nem lehet megtéveszteni őket. Gyönyörű, bevallom és a szárnyai... először lágy színű, szinte már csalogató, de ne hagyd magadat becsapni! Nem biztonságos a közelében lenni... tapasztalatból tudom – magyarázta.
– Tapasztalat..?
– Hát, igen. Egy éve történhetett már, hogy egy napon úsztam az Oblivion Forest-hez és akkor megláttam őt egy emberrel. Vagyis... ő inkább angyal volt, aztán pedig... ember.
– Hogyan..?
– Először azt láttam, hogy leszállt az égből, a Mennyországból, feltételezem és egy angyalt tartott a kezeiben. Berepült az erőbe, letette az angyalt és használt valamilyen varázslatot, amivel kitörölte az emlékeit. Miután ezzel végzett, a szárnyai eltünedeztek.
– Mi történt ezután?
– A sötét angyal felkapta és elvitte valahová. Ezután soha többé nem láttam azt az embert, de a sötét angyal visszatér ide minden alkalommal. Csak bujkál... valószínűleg most is itt van valahol.
– Észrevett téged?
– Nem, szerencsémre nem – nevetett Liam bármiféle öröm nélkül. Megértettem.
– Én félek egy kicsit, Liam. Nem nagyon szeretnék tovább menni.
– Ne félj, minden rendben lesz – mosolygott rám melegen.
Tovább úsztunk, eltávolodva mindentől. Eltávolodva Louis-tól.
– Éjszaka lesz, mire odaérünk – suttogtam.
– Igen, van valami baj ezzel?
– Nem csak attól félek, hogy egy veszélyes angyal a közelembe van, inkább az a problémám, hogy az emberem haza vár.
– Egy emberrel élsz együtt?
– Igen. Nagyon szeretem őt és az utolsó dolog, amit akarok, hogy miattam idegeskedjen.
Liam pár pillanatig nem szólalt meg, csak csendesen úszott tovább.
– Nincs visszaút, Harry. Már majdnem ott vagyunk – mondta nekem. Ezután már csak a sziklás hegyek között volt egy út, amit bejártunk.

2015. február 22., vasárnap

27. szösszenet: Veszélyes angyal

K E D V E S   O L V A S Ó K !
   Tudom, hogy rengeteg kommentre kéne válaszolnom, de ez valahogy mindig elmarad :/ Komolyan egy idióta vagyok. :p Itt könyörgök nektek a hozzászólásokért, aztán meg válaszra sem méltatlak titeket. Szép, mondhatom. Na mindegy, majd rászánok valamikor egy félórát.
   Szomorúan veszem tudomásul, hogy valaki leiratkozott. Pedig már nagyon a végénél járunk... vagyis azt akartam ezzel kifejezni, hogy, ha valaki idáig olvasta, most hirtelen befejezi..? Na mindegy, ő tudja.

KELLEMES OLVASÁST KÍVÁNOK,
 Danielle Cobbler
VOLTAM, VAGYOK, LESZEK

Veszélyes angyal


Továbbrepültem Liam városa felé, de egy hang, ami legjobban ahhoz hasonlított, mikor valami nehezet dobnak a vízbe, megzavart. Lenéztem és egy ismerős alakra lettem figyelmes. Liam volt az!
– Liam? – kiáltottam felé és lelassítottam a tempómat. Válaszul egy adag vizet kaptam az arcomba. Köszi, Liam. Kitöröltem a szememből a nedvességet, hogy tisztán lássak, de ami fogadott... alig hittem a szememnek! Liam egy férfisellő volt.
– Hé, Harry! Gyere velem! – szólt hozzám.
Miután felocsúdtam a meglepettségből, visszaparancsoltam a szárnyaimat a hátamba és Liam mellé csobbantam a vízbe. Boldogan nyúlt felém és megfogta a kezemet, majd lefelé kezdett el húzni. Sebesen haladtam mögötte, próbáltam tartani vele az iramot, de azért ő sokkal gyorsabb volt nálam. Néhány perc múlva egy vízalatti városban találtam magamat. Gyönyörű volt. Liam-re mosolyogtam, lenyűgözött a hely, ahova hozott és ő visszamosolygott rám. Aztán újra megragadta az egyik kezemet és felúszott velem a felszínre.
– Nagyon boldog vagyok, hogy meglátogattál, Harry – örvendezett és adott nekem egy ölelést. Örültem, hogy nem felejtkezett meg rólam. – Tudok egy helyet, ahol jól szórakozhatnánk – mondta nekem.
– És mi lenne az?
– Egy népszerű, titkos szórakozóhely azoknak... akik, nos, nem emberek – mosolygott.
– Nektek ilyenetek is van? – kérdeztem lenyűgözötten. Liam izgatottan bólintott.
– Egy kicsit messzebb van innen, egészen Oblivion Forest-ig kell mennünk. Gyere, kövess engem! – mondta Liam boldogan.
Oblivion Forest? Még soha nem hallottam erről a helyről ezelőtt.
– Ez nem veszélyes, ugye? – kérdeztem, követve Liam-et a vízen.
– Attól függ, merre jársz és mikor – válaszolta egyszerűen.
– És mikor számít ez a hely veszélyesnek?
– Amikor ő itt van...
– Ki az az „ő”? – kérdeztem ijedten. Liam válasza rendesen rám ijesztett.
– A veszélyes angyal, aki ott leselkedik.
Veszélyes angyal?